Ugrás a navigációra

Hírolvasó

Velünk az Isten – 2020. április 4.

Napi Ige - 2020, április 4 - 20:49

„Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket!” (Lk 21,8)

Jézus a nagy megpróbáltatások idejéről, szól e szakaszban. Itt egy fontos figyelmeztetés hangzik: Vigyázzatok, meg nem tévesszen benneteket. E gondolat arra utal, hogy majd eljön majd az idő, amikor érkeznek olyan emberek, akik próbálnak megtéveszteni, de nekünk mindenkoron az Úrra kell, figyeljünk és nem másra. Ezek azt mondják, hogy az idő elközelgetett.  De még korántsem van így, mert még sok minden fog történni, amíg elérkezik az idő. Ezt az időt, hogy mikor lesz, vagy mikor fog eljönni nem tudni, mert csak az Atya tudja ezt. Ezért nekünk csak egy dolgot kell tennünk: szüntelen imádkozzunk és kérjük az Úr vezetését. A mostani időszakban pedig pontosan erre van szükség. Keressük az Urat, amíg megtalálható, imádkozzunk még buzgóbban hozzá. E megpróbáltatott időben is tegyük ezt s kérjük, hogy az Úr legyen mindnyájunkkal. Egy szép dicséretünk is erről tanúskodik, amely így hangzik:

Lelki próbáimban, Jézus, légy velem,
El ne tántorodjék tőled életem.
Félelem ha bánt vagy nyereség kísért,
Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

339,1

Így legyen. Ámen!

Kaszaniczki Csongor,

Erdőd

Virágvasárnaptól a feltámadásig

OSZK - 2020, április 4 - 08:00
Kategóriák: Kultúra, Debrecen

(7) „…emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké.” (Józsué 4)

Az Ige mellett - 2020, április 4 - 04:00

– A Jordánból kiemelt kövek emlékeztettek Isten hatalmas vezetésére, amellyel népét áthozta a Jordán folyón, korábban pedig a Vörös-tengeren (1–9). Ezek a kövek, ilyen értelemben pedagógiai célt szolgáltak: emlékeztették Izráelt, nemzedékről nemzedékre, az Isten szeretetére. A szülőknek, különösen az apáknak kötelességük volt gyermekeiknek továbbadni Isten hatalmas tetteit, így elmondani a Gilgálban felállított emlékkövek jelentését is (5Mózes 6,4–7).

Isten hatalmas szeretetének, vezetésének teljessége Jézus Krisztusban jött el hozzánk, akiben Isten megmutatta, hogy nemcsak földi életünkben, hanem azon túl is megtart bennünket. Nincs ennél nagyobb örömhír! Nagy ajándék, hogy az Isten ebben a világban megáld bennünket: szeret, vezet, segít, megőriz; hitet ajándékoz nekünk; házat, hazát, országot ad nekünk, szűkebb hazánkban pedig családdal, gyülekezettel, feladattal áld meg bennünket. De ez a földi élet véges; és olyan gyorsan elrohan. Pál ezért hangsúlyozza Timóteusnak: Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom…” (2Timóteus 2,8) Jézus Krisztus feltámadására kell emlékezni minden nap: ez a mi örömünk, bátorításunk, reménységünk az „itt-létben”. A feltámadott Jézus Krisztus hitünk tartalma; és egyben Jézus Krisztus a forrása, valamint megelevenítője is a hitünknek.

Isten hatalmas szeretetére nem mulandó tárgyak emlékeztetnek igazán. Bár, hitünk mélypontjain, fontos szerepe lehet a tárgyaknak is: rájuk tekintve, azok emlékeztetnek… De ez csak átmeneti állapot lehet. Isten örök Igéje emlékeztet bennünket Isten hatalmas, krisztusi szeretetére és vezetésére. Az apostol is az evangéliumot említi, mint a hívő emlékezés és emlékeztetés valódi lehetőségét. Figyeljünk naponta imádsággal Isten Igéjére! Ez elég! Ez hitben tart! Az Ige által maga az élő, feltámadott Úr jár velünk ma is. Isten Igéjét adjuk tovább. Az abban megfogalmazott történeteket adjuk tovább a gyermekeinknek, nem vetítve és játékosan, meg mindenféle ügyeskedéssel, hanem elsősorban szóban… Mondd tovább az Igét sokaknak, hogy megismerje a föld minden népe az Úr szeretetét! (24)

Lukács 21,519


Trendek a külföldi szakirodalomból: ami a Könyvtári Figyelő 2018/4. számából kimaradt… Open access, adatok és hozzáférés – hatás- és teljesítménymérés – információtechnológiai újítások

OSZK Könyvtári Intézet - 2020, április 3 - 13:21

A külföldi könyvtártudományi szakirodalom olyan cikkeire is szeretnénk felhívni a figyelmet, melyek a Könyvtári Figyelő hasábjairól kiszorultak, de mégis érdeklődésre tarthatnak számot. A következőkben a KF 2018/4. száma által lefedett időszakból nyílt hozzáférésű tanulmányokat válogattunk, így azok bárki által szabadon olvashatók.

Az összeállítás anyagában a Humanus adatbázisban lehet böngészni a részadatbázis megjelölésével (K 2018/3).

 

(Készítette: Bódog András, közreműködött: Szabó Piroska.)

Nyelv Meghatározatlan
Kategóriák: Kultúra, Debrecen

Járványügyi körkép a könyvtárügy tükrében

OSZK Könyvtári Intézet - 2020, április 3 - 11:38

A Könyvtártudományi Szakkönyvtár munkatársai Járványügyi körkép a könyvtárügy tükrében címmel készítettek szöveges összeállítást és táblázatos kimutatást.

Nyelv magyar
Kategóriák: Kultúra, Debrecen

(4) „Így tudjátok majd, melyik úton kell mennetek…” (Józsué 3)

Az Ige mellett - 2020, április 3 - 04:00

Az Úr vezet, előttünk jár. A feltámadott Úr a tanítványok előtt járt (Máté 28,7). Sok a járatlan út. Noha mi szeretnénk mindent előre modellezni, kiszámolni, az ismeretlen utak kapcsán is; de váratlan körülmények ezrei veszélyeztetik a tervet. Áldott az Isten, hogy annyi tehetséges emberrel, valamint újabb és újabb ismeretekkel áld meg bennünket, amelyek lehetővé teszik az út hozzávetőleges kimenetelének tudakozását. De elég egy hajszálnyi módosulás, és borulhat minden. Arról most nem is beszélek, hogy egy pillanat alatt felborulhat az egész életünk. Valaki csak egy rutin vizsgálatra ment el, és kiderült, hogy fél éve van vissza, emberi számítás szerint. Egy másik valaki műtétre készült; az altató orvosa gerinc-érzéstelenítést javasolt, a kisebb kockázatok miatt; de mindjárt hozzátette, ennek is van kockázata, mint mindennek, még az otthoni küszöbnek is.

– Isten népe ott áll az Ígéret Földjének határán, a Jordán folyónál: ismeretlen az út, ismeretlen az ország, ismeretlenek az ott élők; noha kikémlelték előtte a majdani földet, és most is áldott rendben készülődnek (1–3). Mégis, minden okos, szorgalmas, odaadó emberi készülődés ellenére egyetlen reménységük van csupán: Istenük előttük jár; vezeti, segíti, megáldja őket. Egyetlen reménységük az, hogy velük van az Úr! (4)

Isten serege nem merészkedhet közel az Úrhoz, de kellően szent távolságban követhetik az Úr ládáját (3–4). Isten közelségének áldása szent, méltóságteljes távolságtartásban tapasztalható meg. Isten baráttá lett a Jézus Krisztusban (János 15,14); de Ővele nem „bratyizhatunk”.

Isten vezetése mindig olyan konkrét jelekben, eseményekben mutatkozik meg, mint amilyen látható a „szent láda” volt akkoriban. Isten legkonkrétabb vezetése mindig az Ő Igéje, amelynek forrása a Szentírás. Ne várjon konkrét jelet az Úrtól az a nép, aki nem figyel imádságos rendszerességgel az Isten Igéjére.

Az isteni vezetés konkrétságában rend van: elől mennek a papok az Úr jelenlétét kifejező ládával (5–6); majd utánuk haladt a tekintéllyel megbízott vezető, Józsué, akit naggyá tett az Úr, népe előtt (7–8).

Az Úr vezetése csodát tesz, a lehetetlen válik lehetségessé (Lukács 1,37; 18,27): kettévált a Jordán folyó (15–17). Ennél csak egy nagyobb isteni csoda létezik: az, amikor nem nyílik látható út; és mégis megmarad az Úrba vetett hit és reménység. Hiszen Jézus Krisztus feltámadott, örök utat nyitott nekünk az úttalanságban.

Lukács 21,14


<strong>Nem kis munka volt

Könyvkultúra magazin - 2020, április 2 - 20:36
Nem kis munka volt legalább szemelvényezés szintjén átrágnom magam Illyés Gyula Oroszország című könyvén, melyet több változat után most a Magyar Napló adott ki, mégpedig az Útirajz mellett a Naplójegyzetek és a Levelek című részekkel kiegészítve. Valójában az érdekelt, hogy az államhatalom ellen kialakult 80-as években aktív magyar értelmiségi körök által ikonikussá avatott Illyés hogyan fogalmazott Sztálin birodalmáról 1934-ben. Csalódnom kellett, de erről én tehetek.

Kép forrása

Változtatás nélkül
Különleges, történelmi értékű dokumentumkötettel rukkolt elő a Magyar Napló kiadó, mely egy korábban már publikált művet tett most le az asztalra. Illyés Gyula Oroszország című útirajza ezúttal kiegészült a jegyzeteivel és leveleivel, így a vaskos és elegáns kivitelű kötet szép feladatot ró az olvasókra. 
A szerző az 1974-es, harmadik kiadáshoz többek között arról írt előszavában, hogy egyrészt arra kérte a kiadót, művét változtatás nélkül adják ki, mert szeretné felvállalni véleményét. Nekem ebben azért mégis van valami visszavonulásszerű, Illyés ugyanis előrelátó módon nem akarta meghamisítani az irodalomtörténetet, mert tudta, hogy sokkal többet ártana neki, mintha kiderülne, hogy éltette Sztálint és birodalmát. Márpedig éltette. Azonban az ő esetében is ketté lehet(ne) választani az irodalmi munkásságot és a politikai hovatartozást, akárcsak a másik oldalon Nyírőnél, Wassnál vagy Szabó Lőrincnél. Tegyük is ezt, bár az Oroszországnak pontosan az a hozsannázás adja meg a sava-borsát, mellyel Illyés megfűszerezi az amúgy tényleg érzékletes és helyenként kritikus hangokat is felvonultató útirajzát. 

Kép forrása

Írjatok igazat!
Illyés a szocialista realizmust firtató íróknak szóló felhívására hivatkozva indul el vonattal a szovjet-oroszországi útjára, ami így szólt: „Írjatok igazat!” Ehhez képest – ahogy az említett szovjet írók is tették – Illyés Gyula is részletes objektivitással vegyes dicshimnuszokat írt a Szovjetunióról. 
No persze a baloldali magyar újságíró az út során sztalkert is kap maga mellé, aki oroszországi útja minden pontján segíti, magyarázza, értelmezi Illyés számára a látnivalókat. Egy ponton például az „idegenvezető” arról oktatja az írót, hogy az oroszok gyermekien optimisták, hiszen nem háborúra, hanem a győzelemre készülnek azzal, hogy hadigazdaságot működtetnek. 
A szerző által készített fotókkal gazdagon illusztrált, és sok tekintetben normálisan, sőt, több szempontból kiemelkedően működő országról szóló leírásban el-elejtve azért ott bújnak a diktatúra rémisztő elemei. Az erőltetett és sokszor szakmaiatlan beruházások, fejlesztések, az ellátás demagóg propagandával való pótlása, a templomok üzemekké, könyvtárakká való átalakításában megnyilvánuló vallásüldözés, a korábbi érából származó világszínvonalú építészet otromba átalakítása, a mesterségesen lebutított vagy éppen tudatlanságban tartott lakosság agresszív szellemi irányítása vagy a kor higiéniai fejlettségét jócskán alulmúló közállapotok érthetetlen működésben tartása mind megjelennek a műben. 

Kép forrása

Aggályos út
A szerző lánya, Illyés Mária mellett Babus Antal irodalomtörténész írt tanulmányt a könyvhöz, melyek a kiadványban olvashatók. Babus felidézi, hogy Illyés Gyula 1934-es oroszországi útja milyen aggályokat keltett például Babitsban vagy Gömbös Gyulában is. Úgy tűnik, hogy mindketten az igazság megírására tették a hangsúlyt. Illyés e felvetésekre – némileg csalódást okozva számomra – így reagált akkor: „Amennyit elhallgattattak velem még így is a dicsérendőkből, ugyanannyit hallgattam el önszántamból a kifogásolandókból. Így kellett mérnem a dolgot, hogy a végleges benyomás azért mégis a valóságnak feleljen meg.” Mindezek fényében úgy gondolom, hogy bár az Oroszország irodalom- és sajtótörténeti példa, de valójában nem korrekt leírás Oroszország 1934-es állapotáról, hanem egy dokumentum, hogy hogyan tálalhatta a világnak szovjet Oroszország állapotát egy hithű baloldali tudósító. Nosztalgiának és 2020-as médiakortünetnek is émelyítő.

(11) „Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fönn a mennyben és lenn a földön.” (Józsué 2)

Az Ige mellett - 2020, április 2 - 04:00

Ha csak a puszta történet áll előttünk, akkor kétes események sora ez: egy parázna nő félelemből és érdekből átáll a zsidó kémek oldalára, és ezzel saját népe árulójává lesz, hogy aztán így biztosítsa a majdani, erősebb hódítók megérkezése után az életét, és családja életben maradását. Igen prózaiak, gyarlók, kegyetlenek az élet eseményei: ahol mindent a puszta érdekek vezérelnek, az anyagi és hatalmi viszonyok és alkuk mentén. Dermesztő és megrettentő, így pőrén látni „a világ sorát”.

– A legnagyobb nyomorúság azonban nem az, hogy a világ ilyen. Ennél sokkal nagyobb nyomorúság az, amikor az ember nem képes reménységgel, hittel tekinteni erre a világra, mint aminek van Ura és Gazdája. A legnagyobb kegyelmi ajándék a hit látása: amely ezt a pőre világot – annak minden tényszerű és letagadhatatlan gyarlósága ellenére is –, mégis a reménység ruhájába öltözteti. A hit látása képes minden eseményt azzal a bizonyossággal értékelni, hogy Isten az események Ura is, aki – az események pillanatnyi érthetetlensége és kínjai ellenére is (János 13,7) – azokat hívei javára fordítja majd (Ézsaiás 38,17). Ez az Isten, Jézus Krisztus Atyja, aki legyőzte a halált.

– Milyen lehetne az ember hit nélkül, mint csak valamiféle módon parázna? A korábban parázna Ráháb megkapta a hit látásának kegyelmi ajándékát (8–11). Ettől kezdve így szemlélte a világot, így élt, ekként cselekedett: nem érdekből, hanem hitből, persze örvendezve hite áldásainak, bevonva az áldások sorába családját is (12). A hit felöltözteti a pőre világot a reménység ruhájába; hogy végképpen bele ne kerüljünk a gyarlóságok darálójába; vagy bele ne keseredjünk abba, amit éppen látunk és tapasztalunk. A hit által felöltöztetett valóság az egyetlen létező valóság, az „objektív” valóság. „Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb, a parázna nő, amikor a kémeket békességgel befogadta.” (Zsidókhoz írt levél 11,31)

Lukács 20,4147


„Összefogás az újrakezdésért”

DRHE - 2020, április 1 - 12:32
Kategóriák: Kultúra, Debrecen

Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben

reformatus.hu Hír - 2020, április 1 - 10:20
A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.

(16) „mindent megteszünk…” (Józsué 1)

Az Ige mellett - 2020, április 1 - 04:00

– Az áldások forrása csakis az a bizonyosság, hogy velünk van az Isten (Máté 1,23). Ezt az ígéretet kapta Józsué, és a honfoglalás előtt álló nép (1–9). Életünknek ez a bizonyosság ad tartást minden körülmények között: Jézus Krisztusban velünk az Isten. Ez a bizonyosság messze túlmutat a földi „Ígéret Földjén”, hiszen akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk (Róma 14,8). Ez a bizonyosság üdvösséges irányt ad az életünknek (7–8), elveszi a félelmeket (9), megerősít (5–7), boldogít (8).

– Ez a bizonyosság elég arra, hogy az Isten embere mindent megtegyen az Úr ügyében (16), abban az értelemben, hogy a maga helyén, az Istentől kapott lehetőségei között szorgalmasan tegye a dolgát: Isten dicsőségére, a rábízottak és sokak javára. Mindent megteszünk, amit csak tehetünk – az Úr törvényét, krisztusi rendjét betartva –, de az áldást az Úrtól várjuk (7–8). Hiszen, ha olyan útra tévedünk, amiről ugyan megmagyarázzuk, hogy ez az Úr útja, de valójában már messze eltávolodtunk az Úrtól; akkor ne várjuk az Ő áldását! Ahol pedig nincs az Úr áldása, ott a gonosz átka tombol.

– Éppen ezért, a legfontosabb: minden aktuális körülményben újra ki kell imádkozni az Úr akaratát, krisztusi törvényéből következő szándékát. Akkor, Józsué korában, a „honfoglalás” volt a feladat: elfoglalni… Ma annyi mindent birtoklunk, önző módon foglalunk le időt, embert, tárgyat, környezetet, lakott földet. Ma éppen az ellenkezője: az elengedés lenne az Úr akarata. Ma ezt a szándékot áldja meg az Isten! Ez az isteni szándék még akkor is megfontolandó, ha pontosan tudjuk, hogy olyan önző világban élünk, ahol minden elengedéssel visszaélnek, és méltatlan kezek koncaiként hullik az szét. Ezért most inkább csak annyit mondjunk: bizonyossággal mindent megtenni az Úr ügyében; megbecsülni és védeni azt, amit az Úr nekünk adott; és legalább magunk között megtérni az „elfoglalás” és birtoklás bűnéből, gyakorolva az elengedést…

Lukács 20,2740


Velünk az Isten – 2020. április 1.

Napi Ige - 2020, április 1 - 00:04

“Odament hozzá néhány szadduceus is, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdezték tőle:…  És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.” (Lk. 20,27.40)

Olvasandó: Lk.20,27-40

       A Bibliaolvasó Kalauz mára kijelölt tanításaként egy húsvét közeli eseményt beszél el Lukács evangélista, amit Máté és Márk is megörökített. Jézus már bevonult Jeruzsálembe, mint szamárháton ülő király, de Dávid örököse. Megtisztította a templomot, mindattól, ami nem méltó az Isten hajlékához, majd ismét visszatér oda és tanítja a népet. A vallási vezetők több témában vitát indítottak, hogy lerombolják a tekintélyét és manipulálják a népet Jézus ellen, tagadva ezzel isteni hatalmát, messiási küldetését. Szadduceusok mentek hozzá, akik   bár a papi arisztokrácia tagjai voltak, de a farizeusokkal ellentétben  nem hittek a Feltámadásban! Ismerték az Írásokat és magyarázták azt: de nem ismerték fel a velük Beszélő Istent. Gúnyosan, kézlegyintéssel, pokoli hahotával Krisztustól merik megkérdezni hogyan lehet hinni a Feltámadásban! Ha a vallási vezetők össze voltak zavarodva, hogy tudhatott volna a nép tisztán látni?

 Nem elég, hogy olvassuk és ismerjük a Bibliát, hinnünk kell Isten üzenetében! Mindabban, ami a teremtésünkkel, megváltásunkkal és megszentelődésünkkel kapcsolatos: amit már az Éden kertjében megigért az első emberpárnak. Hinnünk kell az Ő hatalmában, amellyel egy kezében tart mindent. Hinnünk kell Jézus Krisztusban kijelentett, megélt szeretetében, nagypénteki áldozatában! A Belé vetett bizalmunk nem inoghat meg, még akkor sem, ha lesznek majd hitetők az utolsó időkben, amint tanítja a Szentírásban, akik manipulálni akarnak majd bennünket!

       A Jeruzsálembe bevonuló Jézust KIRÁLYként fogadta a nép, miután Lázárt feltámasztotta a halálból több nap elteltével. Megkoronázatlan királyként, de Dávid leszármazottjaként tisztelték. Korona akkor került a fejére, amikor nagypénteken megfeszítették: TÖVISKORONA.  Meghalt, de feltámadott és ül az Atya Isten jobbján és onnan lészen eljövendő itélni eleveneket és holtakat. Hittel valljuk ezt, az Apostoli Hitvallást elmondva:” Hiszek egy Istenben, Mindenható Atyában, a Mennynek és Földnek teremtőjében, és a mi Urunk Jézus Krisztusban… Hiszem testünknek feltámadását és az örök életet. ”Hiszed-é ezt!?

 A fején dicsőséges korona van, mert, Ő az egész teremtett mindenség és az Örökkévalóság Királya, Aki uralkodik élet és halál felett. Ő a Koronát viselő Isten! Nem lehet ebben kétségünk! Uralkodik galaxisok, atomok, DNS-ek, baktériumok és vírusok felett, az emberért legyőzte a bűnt és a halált. Az Egyszülött ment a halálra eleget téve Isteni Igazságszolgáltatásának! De harmadnapra feltámadt, amint előre megmondta ezt!

       Húsvét közeli életünk történései közepette nem lehet kétséges keresztyén hitünk lényege: a Feltámadás!  Egyetlen Reménységünk! A koporsóból is kitörő Új Élet Diadalma! Ha nem hiszünk ebben: hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is még bűneitekben vagytok – tanítjuk Pál apostollal együtt.

Nem lehet Benne kétségünk!  Keresztyén lelkipásztornak, keresztyén népnek , keresztyén embernek nem lehet ilyen kétsége és más tanítása! Mi már tudjuk mi volt a  szadduceusok tévedése és tudjuk Jézus Krisztus értünk szenvedett, halt meg és támadott fel. Ezért, ha nem is vonulhatunk be templomainkba  Őt dicsőíteni , a házainkban is tudnunk kell: az a templom, ahová ma bevonul: a mi szívünk temploma, amelyet meg akar tisztitani minden nem odaillő érzéstől , ki akarja  űzni a kisértést a gondolatainkból!  Az a templom, ahová  ezen az Ünnepen is bevonul: a mi házunk !  Ahol Ő van még az istálló is templommá magasztosul! Őt nem lehet bezárni egy   templomba ! Az egész világ az Ő temploma: hiszen Isten: mindenütt jelenvaló ! Mostani helyzetünkben, földi életünk féltésében a Korona-virus miatti, halál közeli aggodalomban nem engedhetünk a Sátán manipulációjának . Akkor  sem , ha olyan ésszerű érvekkel akar meggyőzni, mint a szadduceusok története a hétszer férjezett asszonyról. Ma talán hangosan vagy hangtalanul akarja megfertőzni az elénk táruló kilátástalanság és félelem „bűnös vírusával” a lelkünket! Hedonistává akar tenni, hogy azt  gondoljuk, addig  kell élvezzük az életünket ,míg meg nem halunk, mert utánna úgyis mindegy.

       Egyetlen népnek, egyetlen embernek van jövendője: aki hisz Annak, aki ezt mondja:

„E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem a világot!” (Jn.16,33).

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy   valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem Örök Élete legyen !” (Jn.3,16)

Nagy Erika,

Sárközújlak

<strong>B&aacute;r

Könyvkultúra magazin - 2020, március 31 - 23:30
Bár cikkírói tevékenységem mindössze pár évre nyúlik csak vissza, így jelentős szakmai jelenlétről sem beszélhetek, ugyanakkor annyi időt mégis eltöltöttem már a virtuális papír előtt, hogy kialakuljanak bizonyos cikkírói elveim, amihez mindig tartom magam. Ilyen például az is, hogy egy könyvajánlónak, vagy egy érdekes rétegművet kell bemutatnia a nagyközönségnek, vagy, ami még fontosabb, rendelkeznie kell bárminemű aktualitással. Ezek után természetesen most nem is jöhet más, mintsem, hogy írjak egy ajánlót, amely nemcsak, hogy nem egy rétegjelenségről szól, de még csak aktualitással sem rendelkezik. Egy könyvajánlót, amelynek évekkel ezelőtt kellett volna megszületnie, és amely egyben egy bocsánatkérés is a részemről. 

Kép forrása

A kilencmilliós képregény
Ahogyan arról mi is írtunk korábban, Csepella Olivér 2014-ben mert nagyot álmodni, és az egyetemi diplomamunkájából úgy döntött, hogy egy kétszáz oldalas képregényt farag. Egy képregényt, amelyben a Nyugat folyóirat legendás alakjai veszik fel a harcot, nos… zombikkal. Hogy kellő időt tudjon a képkockák megrajzolására szentelni, ahogy mostanában oly sokan, úgy ő is a közösségi finanszírozás oltára elé járult, és kérte az embereket, hogy dobják össze neki egy évi munkabérét (amit tizenkétezer dollárban határozott meg). Az általa csepegtetett infómorzsák és az ötlet, amit prezentált meglehetősen tárt fülekre talált, ugyanis a lelkes érdeklődők annak érdekében, hogy láthassák, ahogy többek között Babits, Kosztolányi, Karinthy, Ady és a többiek fegyvert ragadnak, a kitűzött cél kétszázharminckét százalékát, azaz nem kevesebb, mint huszonhétezer-nyolcszázhatvannégy dollárt dobtak össze. Ez jelenlegi árfolyamon több, mint kilencmillió forint. Látható tehát, hogy a kereslet adott volt az ötletre, Csepellának most már nem volt más dolga, mint előállítani a kínálatot. Ezt pedig meg is tette, igaz a tervezett egy esztendő helyett három év alatt. De milyen lett a végeredmény és miért tartozom bocsánatkéréssel? 

Kép forrása

Mea culpa
Mielőtt még a boltokba került volna Csepella műve, jó néhány fórumon (így természetesen a Könyvkultúra Magazin felületén is) születtek róla cikkek, bemutatók. Ezekben pedig nemcsak, hogy maga a mű által feldolgozott nyugatos-zombis téma került bemutatásra, de néhány érdekesnek vélt képkocka is kikerült a nagyközönség elé. Ezek alapján a Nyugat+Zombik pedig egész egyszerűen rossz volt. Legalábbis én teljes szívvel elkönyveltem annak. A képsorok egyáltalán nem voltak olyan humorosak amennyire be lettek annak harangozva (sőt, semennyire se), a színekkel való játék (Csepella csak feketével és sárgával színezett) bántó volt a szemnek, a történet és az alapszituáció pedig számomra bántóan befogadhatatlan. Egyszerűen nem éreztem úgy, hogy ez egy érdekes felhozatal, és hogy kíváncsi vagyok Babitsra a harctéren, főleg egy erőltetett poénokkal hemzsegő, felszínes és felületes történetben, a szemnek bántó színvilág közepette. Ennek a véleményemnek pedig minden ezzel kapcsolatos beszélgetésben hangot is adtam. (No, mentségemre szóljon azért, hogy nem azt mondtam, hogy a mű rossz, mielőtt elolvastam volna, hanem, hogy engem egyáltalán nem tudott megszólítani, és hogy nagy valószínűséggel nem fogom elolvasni.) Ezután pedig a tapasztalt olvasó már tudhatja, hogy nyilvánvalóan nem történhetett más, minthogy végül nemcsak, hogy elolvastam Csepella Olivér képregényét (stílszerűen hozzá hasonlóan én is két évet csúsztam), de ráadásul imádtam is. 

Kép forrása

Ítélj a borítóról!
Egy átlagos könyvvadász túrámon voltam épp a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, amikor is eszembe jutott, hogy ha már úgyis itt vagyok, ne csak magamra gondoljak, viszek egy jó kis Star Wars képregényt az öcsémnek is. Így a képregényrészlegre tévedve esett csapdába a tekintetem, egy feltűnően nagyon citromsárga köteten a polcon. Az általam már végleg leírt Nyugat+Zombik volt az, és bár úgy voltam vele, hogy már megvan amiért jöttem, egy beleolvasási próbát végül is megér. Mondanom sem kell, a beleolvasásból végül egy hét alatti kiolvasás lett, a kötet minőségének pedig a legnagyszerűbb jelzője, hogy már a felénél tudtam, hogy ez a mű egyszerűen annyira zseniális, hogy mindenképp helyet kell, hogy kapjon a polcomon. Persze, biztosan dobott az is az élményen, hogy rendkívül alacsony elvárásokkal, (sőt, talán negatív elvásárokkal) ugrottam bele a kalandba, de az egészen biztos, hogy végeredményben abszolút minőségi szórakoztatást kaptam. A Nyugat+Zombik, ugyanis –bár nyilván nem hibátlan– egy egészen kiváló és kimondottan könnyen élvezhető alkotás. Egy olyan alkotás, ami azóta ott pihen a könyvespolcomon, ez pedig egy olyan cikk, amely azért született, hogy ha bárki más is hasonló cipőben járt, mint én anno, annak elmondjam, a népszerű mondás ellenében, itt most inkább a borítóról ítéljük meg a könyvet, mintsem az előzetes arról szóló cikkekből, és kikerült képanyagból. 

Kép forrása

Babits domináns vezérbajusza vagyok
A helyzet az ugyanis, hogy minden előzetesen nyilvánosságra hozott, erőltetett poénoktól hemzsegő, vagy csak szimplán rém érthetetlen képkockák ellenére a Nyugat+Zombik tényleg kimondottan vicces. Olyannyira vicces, hogy az ember képes öntudatlanul hangosan felnevetni a busz kellős közepén, magára vonva néhány megvető pillantást. Emellett Csepella alkotása nemcsak, hogy vicces, de nagyon-nagyon szép is. Ami néhány kiragadott képkockán bántja a szemet, az paradox módon 200 oldalon át gyönyörűnek tetszik. A fehér-fekete-sárga képkockák elég sajátságosak, de magukkal ragadóak, és pozitívan különlegesek, nem mellesleg szépek. A kreatív grafikai megoldások, az egymásba illeszkedő képkockák pedig itt-ott őszinte csodálkozástól elterülő mosolyt tudnak csalni az olvasó arcára. Mindezek mellett, bár a történet alapvetően sokszor elég lapos és kétdimenziós, de néhány csattanó és nem várt fordulat, valamint a karakterek végsősoron fel tudják dobni. A karakterek, amelyek egyébként szintén a mű erősségei közé tartoznak. Bár nyilván mindig lehetne jobb, de alapvetően a „Főnök” alias Babits Mihály vezéregyénisége (és domináns vezérbajusza), egyben a reménytelenül szégyenlős szerelmes trubadúrromantikus lelke, Ady masszív önpusztító Capre Diem természete, valamint Kosztolányi azon vonása, hogy ha pánikban van csak jambusokban beszél, kellően kedvelhető arculatot tud adni az egész műnek. S bár egy percre sem tudunk elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy ez csak egy modernkori kisarkított mese-karikatúra a Nyugatosokról, de mégis jópofa végignézni, ahogy Karinthy és Kosztolányi lejátszanak egy kört kedvelt időtöltésükből, miszerint versidézeteket szavalnak csupán azok magánhangzóival, a másiknak pedig fel kell ismernie, hogy mi hangzott el, majd egy törött asztallábbal kegyetlenül elpüfölnek egy élőhalott korábbi pincért.

Kép forrása

Mi értelme ennek?
Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy na de miért pont a Nyugatosok, és miért pont a zombik, mint utólag kiderült (bár talán a szemfülesebb érdeklődők akár már idő előtt is rájöhettek erre) ennek a leosztásnak tényleges oka van. A zombik reprezentálják ugyanis a tömegkultúra termékeit, illetve bizonyos értelmezésben magát az egyénileg eszetlen, csoportosan könnyen manipulálható tömegkultúrát, míg a Nyugatosok a magasművészetet, és az egyéni karakteri nagyságot. Itt tehát amellett, hogy Ady küzd meg egy kondérnyi élőhalottal, valójában a magasművészet kevesei küzdenek meg a tömegkultúrával. Ez persze nem Csepella találmánya volt, az Egyesült Államokban már jóval előtte partot ért ez a popkultúrális áramlat, gondoljunk csak a Büszkeség és balítélek meg a zombik című paródiaregényre. Mindazonáltal számomra többet adott az, hogy az alaphelyzetnek, miszerint Babitsék felveszik a harcot a megvuduzott és zombivá tett vendégekkel a New York kávéházban, van egy mélyebb jelentése és értelme, mint amennyit elvett az, hogy ez nem Csepella eredeti saját műfajötlete. 

Kép forrása

Megosztó mű
A Nyugat+Zombik tehát minden előzetes gondolatommal ellentétben szerintem egy nagyszerű olvasmány, ami megéri, hogy beszéljünk róla még ennyi idő után is, és nem csak azért, hogy a saját lelkiismeretemet megnyugtassam. A mű egyébként a keletkezésének története végett, végül a 2017-es év legjobban várt magyar képregénye lett, emiatt elképesztően széles körben jelentek meg róla előzetes és utólagos értékelések, cikkek, videók, sőt, akár tanulmányok is. A széles sajtóvisszhang azonban bár önmagában jó dolog, a mű esetében nem járt feltétlenül pozitív következménnyel, ugyanis sok helyen csalódással írtak róla, a nem teljesen profi volta végett. Egy helyen azt olvastam a művel kapcsolatban, hogy „ami működik egy kiragadott képsoron, az már nem biztos, hogy működik 200 oldalon”. Amit megmosolyogtam, ugyanis esetemben pont ellenkezőleg történt, ami nem működött egy kiragadott képsoron, az tökéletesen ült 200 oldalban kibontva. Ha tehát másért nem, akkor talán ezért van értelme megszületnie ennek a cikknek, ugyanis talán abban minden szakértő megegyezhet, hogy a Nyugat+Zombik egy megosztó mű, ám véleményem szerint, ha lehántjuk azt a hypeot ami övezte, akkor végeredményben egy nagyon szerethető, nagyon szép, és nagyon minőségi szórakoztatást nyújtó könyvet kapunk.

<strong>Mindenki ismeri az

Könyvkultúra magazin - 2020, március 31 - 19:21
Mindenki ismeri az Egyesült Államok nagy toposzát (az amerikai popkultúra sikeres világhódító hadjáratának köszönhetően): az USA a földkerekség legnagyszerűbb országa, a lehetőségek hazája, ahol kemény munkával mindenki valóra válthatja álmait. Azonban az úgy nevezett „amerikai álom” mintha az utóbbi időkben megfakult volna. Manapság egyre nehezebb a megélhetés és az egyetemi tandíjat sem lehet már egy nyári munkából finanszírozni. Azt hittem, csak én látom ezt így, ahogy egyre jobban megértettem magam körül a világot, és kicsit jobban mögé pillantottam a hollywoodi filmek propagandájának, de rendre újabb és újabb közgazdaságtani kutatások támasztják alá, hogy az amerikai életszínvonal bizony lassú hanyatlásba kezdett. Paul Romer Nobel-emlékdíjas közgazdász a saját kollégáira mutogat, és a befolyásos Foreign Affairs c. magazinban megjelent írásában a közgazdász szakma hatalomra jutásában látja a hanyatlás okát. 

Kép forrása

A közgazdászok órája
Az amerikai álom hanyatlása valóban nem csak illúzió. Egyre több kutatás és statisztika mutatja meg a társadalmi fejlődés lassulását: nő a jövedelmi egyenlőtlenség, stagnálnak a bérek, de még a várható élettartam is csökkenni kezdett az elmúlt években (ami egyébként is jó két évvel elmarad más fejlett országokétól). Ez a probléma jelenleg egy nagyon divatos kutatási terület a közgazdászok körében, ami vicces, mert az egyik kolléga, Paul Romer szerint épp a közgazdász szakma tehet az egészről. Romer cikkében tulajdonképp két könyvet veséz ki, és teszi össze, mint a kirakós darabkáit. Az első a Közgazdász órája Binyamin Appelbaum-tól, a másik pedig a Tranzakció embere Nicholas Lemann-tól.
Appelbaum könyve néhány visszaemlékezéssel indít a régi szép időkre, amikor a közgazdászoknak még nem volt helye az állami döntéshozatalokban. A Federal Reserve (tulajdonképp az amerikai jegybank) vezető döntéshozói közt egy közgazdász végzettségű ember sem ült. 1970-ben a Fed. elnöke még azt találta mondani, hogy a közgazdászoknak a pincében kell dolgozniuk, ugyanis „nem ismerik a saját határaikat, és sokkal nagyobb bizalmat szavaznak a saját elemzéseiknek, mint amennyire én teszem.” 
A könyv további pár fejezete szerint azonban a közgazdászok elkezdtek „kimászni a pincéből” és szép fokozatosan átvették az irányítást nem csak a Fed-en belül, de az államigazgatásban is. Ezt Appelbaum azzal a ténnyel bizonyítja, hogy jól nyomon követhető az állami döntéshozatalok menetében a költség-haszon elemzés elterjedése, még olyan területeken is, mint például az egészségügyi és biztonsági előírások (például a kamionokon lévő hátsó lökhárító rúd kötelezővé tételét komoly viták előzték meg). 

Kép forrása

Anyagilag megéri neked a gyerekmunka. Kell?
Ezen a ponton hangzik el a könyv és a cikk egyik fontos állítása: az egészségügyi vagy biztonsági kérdések, tehát emberéletek potenciális mentése morális, normatív kérdés, amelyeknél nem lehet költség-haszon elemzéssel számolni, hiszen nem egyértelmű, hogy mennyit is ér egy élet. Ilyenkor a társadalom morális értékrendje alapján kellene dönteni, de mivel ez nem minden kérdésben elég egyértelmű (mint például azoknál a biztonsági rudaknál), így a döntéshozók végül a közgazdászokhoz fordulnak. Ők ki tudják számolni, hogy mennyibe is kerül minden kamionra egy biztonsági rudat tenni, majd el lehet dönteni, hogy ehhez képest mennyit ér az emberélet. A közgazdászok így tulajdonképp hatalmi és döntéshozói helyzetbe kerültek, ahol meg kellett tippelniük, hogy egy átlagos szavazó vajon hova lőné be az emberi élet értékét. 
Appelbaum szerint a közgazdászok meglepően jól helyt álltak, amikor pedig nem oda lőtték be az értéket, ahová az átlagos szavazó tette volna, akkor a nép egyre hangosabb morgolódása után feljebb emelték a határt, és megszületett a konszenzus (végül csak kötelezővé tették azokat a rudakat). Ez azt jelentette, hogy a közgazdászok kitörtek saját tudományuk béklyóiból, és kikiálthatták magukat a filozófia királyainak, akik bizony egyértelmű választ képesek adni a nehéz erkölcsi kérdésekre. A valóság azonban az, hogy azok a közgazdászok, akik ezt állítják, nem mások, mint hamis próféták. Romer és Appelbaum a teljes közgazdász szakmát hibáztatják ezért, holott a közgazdaságtan valóban nem ad választ, csak a kérdés mellé odabiggyeszt egy számot, például, hogy „tessék, ennyit nyernél, ha gyerekek dolgoznának a gyárban”. Az azonban már nem a közgazdaságtanon és a közgazdászokon múlik, hogy ki mit kezd ezzel a számmal. 

Kép forrása

Szocipata közgazdászok
Appelbaum szerint ez a rendszer kis léptékben, alacsony pénzmennyiség esetén egy nagyon jól működő rendszer, ahol, ha lassan is, de érvényesül a közakarat és a társadalmi értékrend. A gond szerinte ott kezdődik, amikor már nagyobb a tét, és több százmilliárd dolláros üzletágakat, hatalmas nagyvállalatokat kellene megregulázni. A rendszer túl könnyen korrumpálható úgy, hogy a nagyvállalatok nagy összegekkel lefizetik a közgazdászokat, akik az olyan egyszerű erkölcsi kérdések esetén, mint például, hogy „engedjük-e egy gyógyszercégnek, hogy embereket öljenek a fájdalomcsillapítóikkal” olyan szintre emelik a vitát, addig csűrik-csavarják azt számokkal és elemzésekkel, amíg az egyszerű morális érvelés, hogy „ez nem helyes” már nem lehet elég, így végül győznek a közgazdászok és a nagyvállalatok.
Szó mi szó, a nagyvállalati lobbi elképesztő mértékben megerősödött a ’70-es, ’80-as évek óta, de hatalmas csúsztatás ezt csak a közgazdászok hatalomátvételével okolni. Véleményem szerint azonban a fő indok sokkal inkább talán a nagyvállalatok alkupozícióinak jelentős javulásában keresendő. Mindemellett azt állítani, hogy az erkölcs elveszik a számok bűvöletében, igencsak kétséges kijelentésnek tűnik. A könyv írója szentül hiszi, hogy a közgazdászok kora előtt nem volt az a pénz, amivel egy egyszerűbb ember meggyőzhető lett volna arról, hogy érveljen az alapvető erkölcsök ellen. Ehhez azokra a hamis próféta közgazdászokra van szükség (még egyszer, Romer szerint a teljes szakma), akik szakmájukból adódóan csak számokat látnak maguk előtt, és nem veszik figyelembe az erkölcsöket.

Kép forrása

A Tranzakció embere
A cikk ezt a könyvet már lényegesen rövidebben tárgyalja. Lemann könyve lényegében azt állítja, hogy az Egyesült Államok fejlődésének megakadása a piaci és pénzügyi deregulációban, és a bizonyos „tulajdonosi érték (shareholder value)” nézőpont megjelenésében keresendő. A dereguláció folyamata még köthető Appelbaum könyvéhez, a továbbra is lefizetett közgazdászok hatásosan tudnak érvelni a kongresszusban a piaci dereguláció mellett, azonban az nem teljesen világos számomra, hogy a „tulajdonosi érték” megközelítés elterjedésének mi köze is van a közgazdász döntéshozókhoz. A tulajdonosi érték szemlélet azt jelenti, hogy ’70-es, ’80-as évektől kezdve a vállalat legfőbb célja a tulajdonosi érték növelése lett, és a felsővezetők, CEO-ok bérezését is ehhez kezdték kötni. Ennek köszönhetően elképesztő meredekségben növekedtek a részvényárfolyamok és felfutottak a részvénypiacok. Noha ez szemléletmód valóban kártékony a társadalom egészére nézve, ebben a közgazdász döntéshozók nem igen játszanak szerepet (olyannyira, hogy ezt a cikk sem igazán tárgyalja).

Kép forrása
 
Neoliberalizmus

Romer véleményem szerint végső soron jó helyet tapogat, csak a konklúzió rossz. Azok a közgazdászok, akik állítják, hogy választ találtak a nehéz erkölcsi kérdésekre, elrugaszkodva szakmájuk gyökerétől valóban nem mások, mint hamis próféták, akiket pozíciójukból fakadóan a nagytőke gátlástalanul használ ki érdekeik érvényesítésére. Romer a deregulációs folyamatot, a nagyvállalati lobbi megerősödését és a tulajdonosi tőke növelésére irányuló vállalati kultúra elterjedését a közgazdászok nyakába varrja. Ugyan nem mondja ki, de valójában a neoliberalizmust hibáztatja (a fent felsorolt tényezők mind a neoliberalizmus alapjai) azzal az erős csúsztatással, hogy minden közgazdászt neoliberálisnak tart, és valamiért megfeledkezik arról a tényről, hogy a ’70-es évek előtt is voltak befolyásos közgazdászok, akik az állami beavatkozás mellett tették le a voksukat: elég, ha a 20. század egyik legnagyobb közgazdászára gondolunk, John Maynard Keynes-re.

„KI 20-20” - A Könyvtári Intézet Oktatási és Humánerőforrás-fejlesztési Osztály által szervezett továbbképzések

OSZK Könyvtári Intézet - 2020, március 31 - 14:24

A Könyvtári Intézet idén ünneplni fennállásának 20. évfordulóját, 2000. március 24-én született meg az intézet alapításáról szóló jogszabály. Ez idő alatt számos képzést, programot szerveztünk, szolgáltatási kínálatunk folyamatosan megújult és intézetünk rendszeres résztvevője volt hazai és nemzetközi projekteknek.

Az elkövetkező időszakban a 20 olyan projektről fogunk számot adni videós és szöveges formában, amelyek alapvetően határozzák meg intézetünk arculatát.

Nyelv magyar
Kategóriák: Kultúra, Debrecen

Betörtek a debreceni Nagytemplomba

reformatus.hu Hír - 2020, március 31 - 10:21
Egy harminc éves férfi imádkozni ment a bezárt Debreceni Református Nagytemplomba, majd rongálni kezdett március 30-án, a késő délutáni órákban.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának válasza a a „Könyvet házhoz” és a „könyvcsomag összekészítése rendelésre” típusú szolgáltatásokkal kapcsolatosan

OSZK Könyvtári Intézet - 2020, március 31 - 10:10

Megkeresésünkre a következő választ kaptuk:

A kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet az állampolgárok mozgását csak a legfontosabb tevékenységekre szűkítette.
A fentiek alapján a könyvtár ne biztosítson olyan szolgáltatást, mely szerint a könyveket előre összekészítik és az ügyfelek részére a könyvtár bejáratánál átadják.
A könyvek kiszállítása javasolt, ennek során kérem törekedjenek az alábbiakban leírtak betartására.

Nyelv magyar
Kategóriák: Kultúra, Debrecen

A koronavírus és az olasz könyvtárak – Bergamo megye könyvtári hálózatának szolgáltatásai a járvány idején

OSZK Könyvtári Intézet - 2020, március 31 - 09:15

Európában Olaszország, azon belül is Észak-Olaszország számít az új típusú koronavírus-járvány (COVID-19) gócpontjának, ahol immár nagyon szigorú korlátozásokkal igyekeznek gátat szabni a kór terjedésének. Ebben a helyzetben természetes, hogy a könyvtárak is zárva vannak, ám nem szűntek meg szolgáltatásaikkal segíteni a lakosságot.

Nyelv Meghatározatlan
Kategóriák: Kultúra, Debrecen

Oldalak

Feliratkozás Református Kollégium Nagykönyvtára hírolvasó csatornájára


Névnap

2020, április 5 - 04:01, Vince

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

by Dr. Radut.