Ugrás a navigációra

Hírolvasó

Ó, terjeszd ki, Jézusom

reformatus.hu Hír - 2021, szeptember 18 - 21:12

(10) „Átkozott mindenki, aki nem teljesíti mindazt, aminek a teljesítése meg van írva…” (Galata 3,6–18)

Az Ige mellett - 2021, szeptember 18 - 04:00

Isten ígérete az, hogy áldást nyerünk (8). Az áldás az átok ellentéte (10); vagyis az áldás azt jelenti, hogy hatalmát veszti minden, ami ebben a világban halálos és ártó; értelmét veszti minden, ami teljesítménycentrikus. 

Igen, az öröklétben többek között a teljesítménynek sem lesz többé értelme. Miként akkor, a „vallásos” korban is minden a teljesítmény körül forgott – ki, milyen hatékonyan tudja teljesíteni az Isten törvényét –, úgy manapság, „a világias” korszakban is minden a teljesítményen múlik, csak az igyekezet tárgya más. 

Ebben a teljesítménycentrikus igyekezetben tesszük tönkre egymást, önmagunkat, a lakott földet, mindent. Nemesnek tartjuk, megindokoljuk az igyekezetünket, de valójában halálos igyekezet az, amelynek nincs örökkévaló célja, nem lát örök távlatokat, ezért önző, kielégíthetetlen, pusztító és átok alatt van. A követelmények és elvárások rendszeréből, sem akkor, sem ma, nincs lehetőség kitörni, csak előre lehet menni; és vagy tesszük, amit kell, különben meghalunk; vagy pedig nem sikerül teljesíteni, amit kell, az is halálos. A kudarcos embert azonnal kivetik. Ez a törvény világa, ez a törvény átka. Előttem vannak feladatok – mindig több és több –, irgalom pedig nincs, vagy teljesítem őket, vagy elbuktam, kudarcot szenvedtem, és végem van. A feladatok, a teljesítmények tekintetében sem a világban, sem az egyházban nincs irgalom. Ez a törvény világa; noha annak van „vallásos” és „nem vallásos” olvasata, a lelkülete ugyanaz.

Innen látjuk, hogy milyen nagy szükségünk van arra, hogy az irgalmas Isten levegye rólunk a törvény, a teljesítés átkát, és kimondja: „Szeretlek téged, mindig is szerettelek, a teljesítményedtől függetlenül.” Ábrahám utódában, Jézus Krisztusban ezt mondta ki (16), ennek bizonyságát adta az Isten. Isten ígéretei beteljesedtek, áldást nyertünk az átok ellenében. Az áldás a legfőbb jó, amit csak Isten ajándékozhat nekünk. Ennek felismerése a hit, amely szintén kegyelmi ajándék. Az igaz ember hitből, azaz ebből az irgalmas, megelőlegezett, krisztusi szeretetből él (11).

Akit pedig a teljesítményeitől függetlenül szeretnek, az tud aztán igazán teljesíteni, az szárnyakat kap, ő maga teszi a dolgát, a másikat nem hajszolja agyon, nem is szórakozik a másikkal, miközben tudja, hogy nem az eredménytől függ az élete, így képessé lesz megelégedni, képessé lesz elengedni, hiszen már minden az övé.


A fő dolgokban egység…

reformatus.hu Hír - 2021, szeptember 17 - 20:40

<strong>Rendk&iacute;v&uuml;l

Könyvkultúra magazin - 2021, szeptember 17 - 17:20
Rendkívül szórakoztató kaleidoszkópot nézhetünk, ha a világegyetem titkainak kutatását a kultúrtörténet tükrében szemléljük. Az ember mindig a maga korának kérdéseit vetítette rá az ismeretlenre, s bármennyire is hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy tudományos világnézetünk tudományos keretek közé gyömöszöli az ábrándozást, a helyzet az, hogy nem. 

Kép forrása
Marslakók műholdja
Valamikor régen természetesen fel sem merült, hogy akár csak elképzelhető is lehetne egynél több világ. A Szentírásból egyértelműen kiderült, hogy egyetlen világ létezik, mivel az Úr csak ezt az egyet teremtette. Aztán a csillagászat fejlődésével felmerült az is, vajon mit gondoljunk a fejünk fölött keringő égitestekről. Nicolaus Cusanus 1400-as évek első felében azt mondta: „Az élet, ami a Földön emberek, növények állatok formájában létezik, feltételezésünk szerint felsőbbrendű formában létezik a Nap és a csillagok régióiban.” A felsőbbrendűség magyarázata viszont a kor ragyogó tükre. Akkoriban a négy elem tana és ezek általánosítása volt a meghatározó tudományos álláspont. Cusanus ennek megfelelően okoskodott. Úgy vélte a Nap lakóinak eleme a tűz. Az ottaniak tehát ragyogó és felvilágosult szellemű lények. A Holdra a víz meg a levegő jellemző, és az ottaniak így nem mindössze jóval kevésbé intellektuális természetűek, mint a naplakók, de valószínűleg egyenesen holdkórosak. Ránk, emberekre pedig a föld-elem gyakorolja a legnagyobb hatást, és ennek megfelelően durvábbak és anyagiasabbak vagyunk.
Percival Lowell az 1800-as évek végén felvetette, hogy a Mars felszínén távcsövekkel látható valamik valójában mesterséges csatornarendszer részei, amelyeknek célja, hogy vízzel lássák el a hatalmas marsi sivatagokat. Nem sokkal korábban épült meg a Szuezi-csatorna, majd a Panama-csatorna… 
Mesélek egy sokkal frissebb történetet is. A Mars két holdjának létezését Kepler munkássága nyomán biztosra vette a tudományos közélet, de az első sikeres észlelésre csak 1877-ben került sor. Aztán a nekilódult űrkutatás, sőt az első műholdak felbocsátásának korában (1957. október 4-én állította pályára a Szovjetunió a Szputnyik–1-et, az első mesterséges holdat), azaz 1959-ben I. Sz. Sklovszkij szovjet csillagász egészen komolyan felvetette, hogy a két parányi égitest valójában mesterséges hold, egyik kollégája pedig egyáltalán nem tartotta valószínűtlennek, hogy korábban azért keresték hiába, mert csak valamivel 1877 előtt állították pályára őket a földön kívüliek.
A ma sincs ez másképp. A kor meghatározza gondolkodásunkat, s ha korábban a négy elem formálta a földönkívülieket, aztán marslakók csatornáit, később műholdjait is látni véltük, akkor sejthetjük, hogy korunk tudósai is korunk jelenségeit vetítik rá a képzeletükben megszülető földönkívüliekre.  Sejtésünket fényesen igazolja Avi Loeb könyve, a Földönkívüli. Álláspontja szerint csillagközi társaink létére a végtelenben sodródó űrszemétből következtethetünk. Szóval Loeb könyve a nagyon aktuális a környezetszennyezés-problémakör sajátos mellékterméke.
Lapozzunk bele!

Kép forrása
Fényvitorla
Szokták mondani, hogy akinek kalapácsa van, az mindent szögnek lát. Nos, aki pedig fényvitorlát tervez, mindent fényvitorlának gondol… Mert, hogy szerzőnk nemcsak idegen civilizáció űrszemetének gondolja a 2017 végén egy hawaii obszervatórium kutatói által felfedezett különös objektumot, az ’Oumuamua-t, hanem egyenesen az alienek fényvitorlájának tartja. Naná. Avi Loeb nem sokkal a fura égitest felbukkanása előtt éppen fényvitorlákkal foglalkozott. 
Az izraeli származású fizikus, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének legendás vezetője 2015-ben megismerkedett egy tudományrajongó és a Földön kívüli élet lehetőségei iránt érdeklődő, szilícium-völgyi milliárdossal, Yuri Milnerrel. A vállalkozó azzal bízta meg, tervezzen olyan eszközt, amivel el lehet jutni a legközelebbi naprendszer, a 4.24 fényévnyire található Proxima Centauri lakhatónak gondolt bolygójához, a Proxima b-hez, hogy kiderüljön, van-e ott élet. Egy feltétele volt csak: a projektnek még Milner életében eredményesnek kellet lennie. A megbízó 1961-ben született Gagarin útjának évében. (Az első űrhajósról nevezték el.) Ami – tekintve, hogy a milliárdos ekkor ötvenhat éves volt – azt jelenti, hogy az űrjárműnek iszonyú gyorsnak kell lennie. 
A megoldást egy hatalmas fényvitorla és a rá akasztott rendkívül kicsi, egy két centiméteres kamerával és kommunikációs rendszerrel ellátott elektronikus eszköz jelentette, amely – Loeb és munkatársainak elképzelése szerint – akár a fénysebesség ötödére is felgyorsulhat. Egy ilyen szonda valóban belátható időn belül jutna a Proxima Centauri közelébe. 
Izgalmas ügy, de a mi szempontunkból az még érdekesebb, hogy Loeb hamarosan tudományos szakcikket publikált a fényvitorlákról, amelyben azt fejtegette, hogy amennyiben mi, emberek rájöttünk, hogyan lehet fényvitorlát építeni, bizonyára az alienek is rájöttek. S, ha ezt a feltevést komolyan vesszük, akkor idegen civilizációk után kutatva nem rádiójeleket, fényjelenségeket, s végképp nem idegen űrhajókat kellene keresnünk, hanem olyan mikrohullámú sugarakat, amelyek segítségével a földönkívüliek fényvitorlákat indíthattak útjukra.  
És hopp! Alig telt el két esztendő, máris felbukkant egy különös égitest a horizonton, amit Loeb idegenből jött, de bizonyára eltévedt, azaz űrszemétté vált fényvitorlaként azonosított. 

Kép forrása
Az ’Oumuamua
Na, persze attól még, hogy Loeb éppen a fényvitorlákkal foglalkozott, a különös égitest tényleg lehetett fényvitorla. Sajnos a dolog csak akkor derülne ki, ha utána küldenénk egy sokkal gyorsabb fényvitorlás szondát, mert az Oumuamua 2020-ban kilépett a Naprendszerből és elég hamar eltűnt a látóterünkből. Érdekes módon ezt a lehetőséget Loeb fel sem veti, pedig kézenfekvő megoldása lenne a vitának.
Az égitest felbukkanása óta komoly polémia zajlik ugyanis, hogy mi a csuda lehetett a rendkívüli izé. A problémát az okozza, hogy a furcsa objektum sok szempontból tért el a tapasztalatainktól, s így egyetlen ismert égitest-kategóriába sem lehetett elhelyezni. Formája, anyaga, fényvisszaverése és mozgása is más volt, mint amit gondolni lehetett, s ebből Avi Loeb levonta a merész következtetést, mely szerint a csillagközi látogató egy idegen civilizáció által létrehozott eszköz lehetett.
A technikai jellegű magyarázatok mellett – amelyekre itt nem kell kitérni, elég érthetően ír róluk a szerző. Olvassák el! –   fizikusunk hosszan érvel amellett, hogy elvi szinten is bizonyítsa, felvetése nem egy scifirajongó bolond látomása. Azt állítja, hogy az Oumuamua extrém tulajdonságait magyarázó többi elmélet semmivel sem visszafogottabb, mint a mesterséges eredet hipotézise. A természetes eredettet bizonyító elméletek ugyanis mind nagyon egzotikus, mondhatni elképzelhetetlen égitesttel számolnak. Loeb pedig Sherlock Holmesra hivatkozva kijelenti: Ha kizárjuk a lehetetlent, ami marad, bármilyen valószínűtlen is, csak az igazság lehet.
Zárójelben jegyzem meg, hogy az Oumuamua az első ismert aszteroida, ami a csillagközi térből érkezett naprendszerünkbe. A legtöbb tudós azzal magyarázza zavarba ejtő paramétereit, hogy egy ilyen égitest bizonyosan jelentősen eltér mindattól, amit a Naprendszeren belül keringő objektumokról tudunk. Rendhagyó alakjának magyarázatával például magyar kutatók álltak elő 2009-ben az Astrophysical Journalben közzétett tanulmányukban. Feltehető, hogy előbb utóbb minden kérdésre választ ad a tudomány, anélkül, hogy olyasmit feltételezne, aminek feltételezésére (egyelőre) semmi okunk nincs. Így a hagyományos keretek között adott válaszok sokkal valószínűbbek, mint az, hogy idegen civilizáció űrszemetét sodorta ide a napszél.

Kép forrása
A lázadó
Loeb azonban nem így látja, s hosszan bizonygatja állítása helyeségét. Illetve bárcsak bizonygatná! Valójában meglehetősen esetlenül vagdalkozik, vádaskodik elmondva mindennek tudományos pályatársait.  
Azzal vádolja például a tudományos közösséget, hogy elzárkóznak a laikusoktól, nehezményezi, hogy a tudomány megközelíthetetlenné, érthetetlenné, csak egy szűk réteg kiváltságává vált, holott az egész emberiséget kellene szolgálnia. „Az ilyesfajta gondolkodás következménye, legalábbis részben, a sok általam ismert kutató szájából elhangzó érv: a tudósoknak csak azután lenne szabad a nyilvánossághoz fordulniuk, hogy biztosra vesznek valamit” – írja a szerző, mit sem törődve azzal, hogy a tudományos bizonytalanságok és kételyek megjelenése a laikusok között igazi tragédiákkal jár, sokak előtt kérdőjelezi meg a tudományos gondolkodás létjogosultságát. A terjedő téveszmék – az koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kialakult oltásellenesség, a nemi diszfória tömegessé válása, az evolúció elméletének tagadása és hasonló bolondériák – éppen arra figyelmeztetnek, hogy mindennél nagyobb szükség van a tudomány tekintélyének helyreállítására.    
Másutt azt veti a tudósok szemére, hogy konzervatívvá, szűk látókörűvé, dogmatikussá, túlzottan óvatossá, sőt korrupttá vált. Egy helyütt egyenesen azt fejtegeti, hogy a 21. század tudósai nem sokban különböznek azoktól az inkvizítoroktól, akik nem voltak hajlandók belenézni Galilei távcsövébe. Ennek köszönhetően – állítja a bozótharcos –sokan nem is mernek beszámolni forradalmi gondolataikról, hipotéziseikről. 
Csakhogy, mint az imént éppen az Oumuamua bizarr tulajdonságaival kapcsolatban láttuk, a merész feltevéseket nem vagy nem elsősorban a tudományos közeg maradisága, hanem Occam borotvája nyesegeti le, amely – mint a tudományos gondolkozás alfája és ómegája – kimondja, hogy egy jelenség magyarázatának a lehető legkevesebb feltételezést kell tartalmaznia. 
A Földön kívüli létformák lehetőségével kapcsolatban nemcsak a tudomány, de mindannyiunknak szemrehányást tesz: a teremtés koronáinak képzeljük magunkat, s ezért nem szívesen foglalkozunk az idegen intelligencia lehetőségével. Pedig – emeli fel mutatóujját Loeb – előnyünkre válna, ha feladnánk emberközpontú világképünket. Ahogy Kopernikusz és Galilei hatására elismertük, hogy a világ nem a Föld körül forog, talán azt is sikerülni fog, hogy belássuk, nem is az ember körül. 
Sokan hirdetnek hasonlóan emberellenes tanokat. Állatvédők, környezetvédők, s – ezek szerint az UFO-hívők is – kibillentenék fajunkat emberközpontú szemléletéből. Miközben persze mi, akik olvastuk Madách sorait tudjuk, hogy ez nem lehetséges. 
Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg,
Nézd e vakondot földet túrva lenn,
Mindkettőt más-más láthatár övedzi.
A szellemország látköröd-kívül van,
És ember az, mi legmagasb neked.
Az ebnek is eb legfőbb ideálja,
S megtisztel, hogy ha társaúl fogad.

Nemcsak nevetséges, de egyenesen dehumanizáló az a felvetés, hogy az embernek nem emberi horizontokon kellene gondolkodnia. A kérdésről A felsőbbrendű ember című cikkünkben írtunk részletesen, igaz akkor még nem gondoltuk az emberiség – megmásíthatatlan és erkölcsileg is kifogástalan – fajsovinizmusát nemcsak az állatok és a természet szempontjából, de a Földön kívüliek nézőpontjából is meg lehet kérdőjelezni.
Végezetül szerzőnk előáll azzal a váddal is, hogy – mindezekből következően – az idegen élet, illetve intelligencia kutatására nem áldoz eleget az emberiség, sőt a Földön kívüliek keresése csúnyán elnyomott terület. Arról azonban egy szót sem ír, hogy az ilyen kutatásoknak egészen a közelmúltig nem voltak meg a feltételei. Az első exobolygó, azaz Naprendszer kívüli bolygó létezését például csak 1995-ben sikerült igazolni, de azóta több ezer ilyet találtunk. Az ismert exobolygók száma 2021. augusztus 25.-én 4512 volt. Ezeknek azonban csak töredékét, nagyjából tucatnyi bolygót tartanak lakhatónak. 
S dacára annak, hogy a tudományos kutatás – ezt éppen egy egyetemi tanárnak illenék a legjobban tudnia – nem azzal foglalkozik, amit az egyetemes emberiség nevében fontosnak tart néhány megszállott, hanem azzal, amire pénzt adnak a kutatások megrendelői. Azaz olyasmivel, ami jó eséllyel katonai, politikai, de leginkább anyagi haszonra váltható. 
A Földön kívüli élet kutatása nemcsak, hogy nehezen hasznosítható tudást hozhat, de meglehetősen kétséges feltételezéseken áll. Komoly beruházó ilyesmit nem finanszírozhat. A legtöbb forrás-kezelő ugyanis elszámolással tartozik a részvényeseknek vagy a választóknak. Nem költhet hülyeségekre. Szerencsére. Így ugyanis olyasféle kutatásokra lesz pénz, ami világunkat az ember számra élhetőbbé, biztonságosabbá, kényelmesebbé és szerethetőbbé teszi. 


Velünk az Isten – 2021. szeptember 17.

Napi Ige - 2021, szeptember 17 - 13:25

„Azért prófétálj ellenük; prófétálj, embernek fia! És reám esett az Úr lelke, és monda nékem: Mondjad, így szól az Úr: Így szólottatok, Izráel háza! és a mi lelketekben készül, én tudom.” (Ez 11: 4-5)

Ezékiel próféta ír arról, hogy hogyan használta Isten, hogy kellett szóljon a nevében.

„Az Úr Lelke rám esett” mondja (írja). Ez nem olyan „rámesett” mint mikor valaki sorra kerül egy rendszerben, s mondjuk neki kell ma mosogatnia mert a tegnap, meg tegnapelőtt más mosogatott. S nem is olyan mint mikor kiszámoljuk, hogy ki menjen el hunyni a bújócskába míg a többiek elrejtőznek.

Ez a „rámesett” maga alá temeti az egyént, mint mikor cunami vagy hurrikán ragadja magával a kártyavárat. Mindent a mi útjában áll viszi magával Isten Lelke, Ezékiel teljes valóját. Nem gondolkozik azon illik-e megbántani Jaazanját (az anyját ) meg a bandáját, nem fél tőlük, nem fél a következményektől, ne gondol a PC-vel, nem fél, nem retteg. Leleplezi a bűnt, fejükhöz vágja az igazságot a bűnösöknek, kimondja a tett rossz voltát és az ítéletet. Azért lehetséges ez mert maga a Szentlélek beszél általa.

Légy Ezékiel, ha az Úr megragad szólj! Leplezd le a világ bűneit. Szembesítsd az elkövetőt, hogy Isten előre látja a gondolataikat. Olyan sakkmester, hogy minden lépést lát a pályán… Legyőzhetetlen… Ne köss bele! Ámen

Jobb Domokos,

Ombod

„…ki igézett meg titeket…” (Galata 3,1–5)

Az Ige mellett - 2021, szeptember 17 - 04:00

Mi igéz meg bennünket, mi hat ránk erősen? Melyik az a pillanat, amikor a rohanásban is megállsz, mert olyan hatás ért, amely erősebb nálad, és kényszerít? Mikor van ez a pillanat, minek hatására történik? Sokat elmondhatnak ezek a történések rólunk is…

Az igézet kényszerít, úgy hat, hogy nem ereszt többé. Az igézetnek éppen az a lényege, hogy esztelenné tesz, miként a galaták esztelenné lettek. Az igézet olyan erős, külső hatás, amely rabbá tesz, felszámolja a saját gondolataimat, minden önállóságomat, és irányít. Az igézet idegen, ártó hatalom erejének munkája, amely konkrétan láthatóvá lesz a fogságba esett ember életén, személyiségén, kapcsolatain, testén, testiségén, egész valóján; még a hitén, a kegyességén, a vallásosságán is (3). Nemcsak „kellemes”, hanem „kellemetlen” hatás is megigézhet: félelem, gyötrelem… Akit megigéztek, az nem Isten Lelkének, nem Isten megváltó és felszabadító erejének hatása alatt van (5). Nemcsak a megigézett, hanem az igéző ugyanígy rab; idegen, ártó hatalmaknak kiszolgáltatott, akár önző, önhitt énjén keresztül is!

Isten Lelke ugyanis megajándékoz, nem pedig megigéz. Isten Lelke olyan mennyei erőkkel vesz körbe bennünket, amelyek a mennyei világ gazdagságával töltik meg földi életünket, és nem esztelenné tesznek bennünket, hanem nagyon is bölccsé formálnak; olyan emberekké, mint akik a földön élnek, testben; de mégis Lélek szerint, a Krisztusban. Isten Lelke szabaddá tesz, és mégis engedelmessé formál, az Úrban (2). Isten Lelke Jézus Krisztusra mutat, akiben fény támadt az alagút végén, tágas tér és éltető friss levegő. Az igézet az alagútban tart, ott bűvöl el valamivel; Jézus Krisztus pedig kivezet onnan.

Szolgálatunk nyomorúsága gyakran az, hogy mi a világ többi, másokat megigéző, lebilincselő és saját „bűvköre” (gondolatköre, érdekköre) alá vető ingerével akarunk versenyezni. Ezért úgy akarunk hatni, mint a világ, bevetve közben minden eszközt, módszert, technikát, hogy a saját portékánkkal hassunk, megigézzünk másokat. Pál úgy beszélt Jézus Krisztusról a galatáknak, mintha közöttük feszítették volna meg az Urat. De Pál ennél többet nem tett, csak hirdette a megfeszített és feltámadott Urat. Pál úgy írta le a galaták között az Urat, hogy „csak beszélt” az Úrról, nem vetített projektoron, nem szervezett utána, különböző beépített emberekkel, csoportos beszélgetéseket, nem énekelt, nem zenélt, nem táncolt, „csak szólt”, mégpedig bizonyossággal. Pál nem önmagát és nem az önmagáét adta, a „hatást” pedig a Szentlélekre bízta. 

Ha mi akarunk hatni, akkor vagy elveszünk az ezernyi más hatás ingere között; vagy megigézünk másokat. Csak az Isten Lelke képes úgy hatni, hogy ott áldott, mennyei öröm és szabadság támad: fény az alagút végén! 

„Ennyire esztelenek vagytok? Ki igézett meg benneteket?” (1–3) Kiket igézünk meg mi, önző és gyarló, esztelen módon? 


Hálát adunk, jó Istenünk

reformatus.hu Hír - 2021, szeptember 16 - 19:36

Vizsgáztak a lelkészjelöltek

reformatus.hu Hír - 2021, szeptember 16 - 19:36

Velünk az Isten – 2021. szeptember 16.

Napi Ige - 2021, szeptember 16 - 17:44

,,Akkor elvonult az Úr dicsősége a templom küszöbétől…” Ez 10,18a

Mi emberek rendszerint akkor döbbenünk rá a dolgok, emberek értékességére, amikor már elveszítettük őket. A mai igénk figyelmeztet bennünket, hogy van olyan, hogy: túl késő! Ez a hitigazság szembe megy a mai kor gondolkodásával, amely azt hirdeti soha sincs túl késő. Keresztyén emberként felelősségünk abban áll, hogy a meghallott igét engedjük, hogy megfoganjon a szívünkben. Amikor az evangélium beszivárog egy ember életében akkor új élet születik. Ennek a csodának az ideje a ma. Az itt és a most! Isten ma lép közel hozzád és ne légy érzéketlen Hozzá, mint az ószövetségi nép, hanem fogadd el, fogadd be az Ő életet teremtő szavát.

Ezékiel idejében Isten dicsősége elhagyta a templomot, mert betelt az a bizonyos pohár. A nép megromlott. Isten ma is ugyanaz az Isten, aki nem a külsőségekben gyönyörködik, hanem a szíveket vizsgálja. Nem a felszíni dolgok érdeklik, hanem az, ami a lelked mélyén lapul.

Kedves Testvérem hadd adjon helyet a mai napod arra, hogy vállald önmagad Isten előtt. Közeledj Hozzá és meg fogod tapasztalni, hogy Ő nem távozik el tőled, szeretetével megújít és erőt ad napoként a számodra Fiában az Úr Jézusban. Ámen.

(16) „…nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” (Galata 2,15–21)

Az Ige mellett - 2021, szeptember 16 - 04:00

A megigazulás rendezi az Istennel való viszonyunkat. A megigazulás üdvösség, békesség, kiengesztelődés. A megigazulás azt jelenti, hogy az Isten, bennünket számontartva, megváltó szeretettel, az igaz, tiszta, bűntelen Jézus Krisztusra tekint, és az Ő igazságát nekünk tulajdonítja. Isten igaznak tart bennünket, noha nem vagyunk azok. Olyan ez, mint amikor az anyai szeretet a saját gyermekeit tartja a világon legszebbnek és a legtökéletesebbnek, noha nyilván nem azok. 

Az isteni szeretet azonban nem gyarló emberi szeretet, mert az Isten szeretetének hatalma van, amely a megigazított embert átformálja, így a megigazított ember egyre igazabb, egyre tisztább lesz; megszentelődik. Nem az isteni törvény, az isteni rend maradéktalan cselekvése által leszünk igazzá, hiszen a testben élve mindig távol vagyunk az Úrtól (2Korinthus 5,6), de az Isten megigazító szeretetének hatalma által egyre inkább érik, tisztul az életünk, mint ahogy a Balaton kitisztul, leülepszik, megnyugszik a nyári sok-sok zaklatás után. 

Nem az erkölcsi és szertartási törvények betartása tesz bennünket igazzá, mert a test e-világban mindig ki fogja követelni a magáét (16). Hiszen látjuk, tapasztaljuk, ezerféle módon, számtalan formában, mindenféle szép és nemes lepellel elfedve magát, követel, indul, támad, előretör a test. Látjuk ezt egyházban és világban; kegyes és nagynak mondott ügyek leplében; vitákban, érdekellentétekben, a többet és többet akarásban, indulatokban, haragban, gyűlöletben, önzésben; abban, hogy a másiknak egy jottányit sem engedünk, a megoldást keresve. Nem az erkölcsi és szertartási törvények betartása tesz igazzá, de Isten szeretetének hatalma igenis, miután igaznak tulajdonított minket, munkálni kezd bennünk, hogy életünk és hitünk, a látható világ nekünk kirendelt színterén és a látható egyházban is, egyre hitelesebben testet öltsön, vagyis egyre inkább kiformálódjék bennünk a Krisztus (20; 4,19).

A Jézus Krisztusba vetett hit által tapasztaljuk meg ezt a csodát. Hit által lesz mindez az ígéret a miénk, a sajátunk. Hit által lesz az enyém a bűnbocsánat, a kegyelem, az üdvösség, az örök élet, a békesség, az Isten igazsága, a Krisztus tisztasága. A hit is az Úr ajándéka, amellyel Jézus Krisztusban vagyunk, mint árvíz idején a bárkában. Pál ezt a csodát így fejezi ki: én Krisztusban és Krisztus bennem; vagyis a lemetszett virág a vízben, és a víz a virágban. 


Oldalak

Feliratkozás Református Kollégium Nagykönyvtára hírolvasó csatornájára


Névnap

2021, szeptember 24 - 17:18, Gellért,Mercédesz

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

by Dr. Radut.