Ugrás a navigációra

Hírolvasó

(72) „És sírásra fakadt.” (Márk 14,66–72)

Az Ige mellett - 2021, szeptember 4 - 04:00

Az ember nyomorúságával most Péter tagadása kapcsán szembesülhetünk. Az ember tud nagyokat mondani, mi mindenre képes ő maga. Aztán amikor valami váratlan hatás, ütés éri az embert, akkor képes mindannak ellenkezőjére: képes lapítani, képes letagadni a korábbiakat, képes esküdözve átkozódni is ebben a tagadásban. A kettő között pedig minden egyébre képes az ember, ha korábbi, önhitt állításai mégsem érvényesültek: képes a korábbi mércét lejjebb vinni, hogy magát igazolja; képes másra hárítani a felelősséget, azonnal magyarázva a bizonyítványát; de képes arra is, hogy megjátssza magát, és képes sikernek láttatni a kudarcot. Lássuk be a magunk nyomorúságát! Más a szép napokon magabiztosan fogadkozni, és más a próbatételek idejét a saját bőrömön megélni, félelmek között, testben és lélekben elszenvedni… Ne botránkozzunk meg azonnal ezen az átkozódó tagadáson!

Van-e szabadulás ebből a nyomorúságból? Péter átkozódott, aztán sírva fakadt. Sokféle sírás van. Az Isten Lelke által támasztott sírás annak felismerése, beismerése, hogy azt hittem, erős vagyok, és kiderült, hogy semmire sincs erőm, az Úr kegyelme és ereje nélkül. Péter sírása ilyen volt. Nem a sírással intézzük el azt, amit elrontottunk; de a bűnbánó önismeretre jutás sírása lehetővé teszi, hogy az Úr kézbe vegye, felemelje, megújítsa életünket, szolgálatunkat. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek az Úrban (Máté 5,4). Ez a sírás a bűnbánat sírása. Ez a sírás az Isten gyermekeinek sírása, mert erre a sírásra csak az övéi képesek – kegyelemből –, akármilyen mélyre jutottak is. Ez a sírás képes sírni saját nyomorúságai felett, de a világ minden nyomorúságára is érzékeny: látva azt a sok szenvedést, amelyet egymásnak okozunk. Ez a sírás megszomorodás a bűn, a halál, a gonosz hatalma felett. Nagy baj, ha annyira megkeményedtünk, hogy már sírni sem tudunk!

Pál apostol a fentieket üdvösséges összefüggésbe helyezi: „…akik sírnak, mintha nem sírnának…, mert az idő rövidre van szabva, és ez a világ elmúlik.” (1Korinthus 7,30–31) Ha sírtok is, a feltámadott Úrban sírjatok, azzal a reménységgel, hogy nem a sírásé a végső szó. Úgy sírjatok, mintha nem sírnátok. Másokat ne fárasszatok a sírással! Az Úrban, az Úr előtt sírjatok, azzal a reménységgel, hogy jön az Úr, felemel, megújít, szolgálatra küld, és az Ő országának polgárai közé helyez, ahol a végső állapot az öröm!


A kegyelem a legfontosabb

reformatus.hu Hír - 2021, szeptember 3 - 12:25

(61) „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?” (Márk 14,53–65)

Az Ige mellett - 2021, szeptember 3 - 04:00

Amikor Jézust a zsidó Nagytanács előtt vádolták, és bizonyítékot kerestek ellene, hogy kivégeztethessék, akkor bizonyítékot nem találtak, és a felbérelt hamis tanúk vallomásai nem egyeztek. Jézus pere rámutat arra, hogy más a jogszolgáltatás és más az igazságszolgáltatás; de ez a per rámutat arra is, hogy milyen gyarló minden emberi pereskedés, amelyek sok esetben, a törvényesség látszatát keltve, gyarló emberi érdekek küzdőterévé lesz. Az igazságra hivatkozva valójában a magunk igazát és a magunk érdekeinek érvényesítését akarjuk elérni. Gyarlóságunk megváltás után kiált. 

A Nagytanács előtt áll az egyetlen igaz ember, aki ellenében sem bizonyítékot, sem hiteles tanukat nem tudnak felállítani, ezért a főpap, amikor középre állítva megkérdezte Jézust, a kialakult kellemetlen és tehetetlen helyzetben, hogy válaszol-e valamit az ellene felhozott vallomásokra, akkor Jézus hallgat és nem válaszol semmit. Az Ő isteni hatalma, mennyei tisztasága felül áll minden gyarló emberi pereskedésen. Ugyanakkor éppen azért áll a Nagytanács előtt, hogy megváltson bennünket gyarló, „tyúkperekkel” teli életünk nyomorúságából, ideértve minden súlyos esetet is, amelyek nem „tyúkperek”, de tele vannak ügyeskedéssel és rámutatnak az ember eleve romlott voltára. Jaj, nekünk, ha Jézus hallgat, nem szól, nem felel, ha magunkra hagy bennünket ebben az állapotunkban! (60–61)

Jézus azonban csak időlegesen hallgat, és nem hagy bennünket halálos állapotunkban. Éppen ez küldetésének lényege. Amikor a főpap a lényegre kérdez rá, személyének titkára: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia”, akkor Jézus már felel, mert a lényegi kérdést nem hagyja válasz nélkül. Kijelenti a Nagytanács előtt, hogy Ő az Isten Fia, a Megváltó, és kijelenti azt is, hogy nem tudják Őt legyőzni, mert halála és feltámadása után az Atya jobbjára ül, és onnan jön el majd magához venni Övéit (61–62). Hiszen Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18), és ez a hatalom Isten megváltó szeretetének hatalma. 

A főpap megszaggatta ruháit és istenkáromlónak mondta ki Jézust, mint aki méltó a halálra, amely aztán a Nagytanács ítélete is lett. Áldott legyen az Isten, hogy mi, Isten Lelke által megláthattuk Jézusban a Krisztust, az Isten Fiát, aki halálán és feltámadásán keresztül a végső győzelmet ajándékozta nekünk. Ez a győzelem nem az emberi önzés győzelme, amellyel nyers erőt és ügyeskedést bevetve legyőzi a másikat. Ez a győzelem Isten megváltó szeretetének győzelme, amely hite által a miénk. Mi is megszaggathatjuk a ruhánkat, de bűnbánattal, az Úr előtt leborulva: Én Uram és én Istenem (János 20,28). 


Ó, Ábrahám Ura

reformatus.hu Hír - 2021, szeptember 2 - 11:30

Becsöngetés közelében

reformatus.hu Hír - 2021, szeptember 2 - 11:30

Reformátusok a könyvheteken

reformatus.hu Hír - 2021, szeptember 2 - 11:30

(43) „…egy a tizenkettő közül…” (Márk 14,43–52)

Az Ige mellett - 2021, szeptember 2 - 04:00

Júdás, egy a tizenkettő közül, megjelent a zsidó Nagytanács által kiküldött templomőrséggel együtt, hogy Jézust elfogják. Márk leírása éppen visszafogottságában döbbenetes, amely minden árulás és hűtlenség rettenete, de itt ez a rettenet rettenete: Jézus tanítványa nyíltan azok oldalára, sőt élére áll, akik Jézus ellen támadnak. Júdás konkrét feladata az volt, hogy megmutassa a helyszínt és félreérthetetlenül jelölje meg Jézust a „júdáscsókkal”. Ez a csók a rabbitanítványok tiszteletének és szeretetének kifejezése volt, mesterükkel kapcsolatban, ami most a képmutató árulás eszközévé lesz. Az árulásban éppen az lesz semmivé, ami az életet széppé, nemessé, értékessé, értelmessé, rendezetté teszi. Az árulásban minden, életet tartó értékpillér kihullik alólunk. A konkrét árulás tette mögött azonban rettenetes mélység tátongott; olyan mélység, amibe bele lehet veszni. Bármi történik, ments meg minket Urunk, minden hűtlenségtől; de ettől a hűtlenségtől különösképpen, amelyben Téged árulnánk el! (43–45) 

Ez a rettenet akkor hasít belénk, amikor belegondolunk, hogy miként állunk ki ma Jézus Krisztus ügye mellett. Hirdetjük-e az evangéliumot, szóljuk-e Jézus Krisztus megváltó, egyetemes szeretetét, szelíd, de biztos zengésű trombitaként, mindenki előtt; ebből következően, a ránk bízott krisztusi szolgálatot végezzük? Mi mindent végez az egyház? Mi mindenben jelen vagyunk? Mi mindenhez hozzászólunk? De valójában kit, mit képviselünk; mit és miért mondunk; mit és miért teszünk? Ránk Jézus Krisztus, egész világnak szóló evangéliuma bízatott! Ezt az ügyet szolgáljuk, hűséggel? Milyen tanítványok vagyunk mi?

A jelenet éppen ezekre a kérdésekre válaszolva lesz beszédes, mert a Nagytanács azért küldi ki a templomőrséget, kardokkal és botokkal felfegyverezve, hogy az ellenállást leverje, és politikai lázadásként tüntesse fel Jézus ügyét. Jézus azonban ellenállás nélkül hagyja, hogy elfogják Őt: küldetéstudatának fensége, isteni hatalma átragyog a jeleneten (45–46). Márk leírásában a tanítványokról itt már nincs szó, ebben a jelenetben: ők eltűntek, elmenekültek, megijedtek, mind megbotránkoztak. Jézus teljesen egyedül maradt! Külön igehirdetést érdemlő epizód az az ismeretlen ifjú, aki ingét az őt megragadók kezében hagyva, mezítelen felsőtesttel fut el onnan (51–52). Az ellenállás nélkül magát megadó Jézust provokálják, hogy politikai lázadónak tüntessék fel Őt, afféle rómaiak ellen fellépő, lázadó vezérnek, „rablónak”. Jézus nem engedi, hogy ügyét politikai ügynek tüntessék fel. Jézus ezt visszautasítja, a provokációval együtt, miközben világos tanítására utal, amely az ember megváltásáról szóló, isteni hatalommal meghirdetett tanítás volt. Ő nemcsak tanította Isten megváltó szeretetét, hanem az Írások beteljesedése szerint elindul, hogy ezt a megváltó szeretetet nekünk ajándékozza… (48–49)


Velünk az Isten – 2021. szeptember 1.

Napi Ige - 2021, szeptember 1 - 13:16

“Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, az én népem fejedelmének: „Azt mondja az ÚR, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyhullatásodat. Íme, meggyógyítalak: harmadnapra fölmész az ÚR házába. Életedet tizenöt évvel.meghosszabbítom, és megszabadítlak téged és e várost Asszíria királyának kezéből. Megoltalmazom e várost énértem és Dávidért, az én szolgámért.” (2Kir.20,5-6)

Olvasandó 2 Kir.20

Bár a Királyok könyve történelmi eseményeket tár fel előttünk, ezt éppen azért teszi, mert ezekből megtanulhatjuk, hogy a” világ színpadát” Isten irányítja. Ő a Gondviselő Atya, Aki választott népének letelepedésétől fogva az első király kiválasztásán keresztül, a legnagyobb Király: Jézus Krisztus születéséig, áldozatáig és feltámadásáig cselekszik. Ő az , Aki a világ végezetéig cselekedni fog ! A könyv 20-ik részében   szereplő  uralkodó király  Ezékiás  gyógyulása, betegsége, uralkodása, idegenekkel való szövetségkötése felépíti Istennek azt a szabadítási tervét, mely Jézus Krisztusban, az Ő országának királyságában nyugszik majd meg. Ő lesz az a király , aki engedelmes és hűséges lesz minden parancsával szemben, és  ezáltal  népét is megszabadítja.

Ezékiás király múltja, jelene és jövendője, népének sorsa mind Isten haditerve szerint történik. Isten az Ő prófétája, Ézsaiás által szembesíti népének királyát, Ezékiást ezzel a ténnyel: hogy élete és halála, népének élete és ítélete Tőle függ, mindenkor és mindenben. Mélység és magasság, betegség és halálfélelem, megbocsátás, gyógyítás, a hiúság ítélete, öröm és bánat az Ő nevelő eszközei. Nekünk is tudatában kell lennünk ennek! Fürkésszük az Ő útját, kérdezzük meg akarata felől, hajoljunk meg előtte őszintén és szolgáljunk neki örömmel életünkben, ameddig tehetjük: mert jó az Úr, örökkévaló az Ő kegyelme és nemzedékről nemzedékre való az Ő hűsége. Ezzel a bizonyossággal és bizalommal induljunk a megszokott őszi hónapok   mégis ismeretlen útaira, az Istenünk által hordozott új jövendőbe!

Ámen.

Nagy Erika,

Sárközújlak

Megnyitották a tanévet

reformatus.hu Hír - 2021, szeptember 1 - 11:28

A nemzeti könyvtár a 92. Ünnepi Könyvhéten

OSZK - 2021, szeptember 1 - 10:41
Kategóriák: Kultúra, Debrecen

Oldalak

Feliratkozás Református Kollégium Nagykönyvtára hírolvasó csatornájára


Névnap

2021, szeptember 24 - 17:18, Gellért,Mercédesz

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

by Dr. Radut.