Ugrás a navigációra

A hónap régi könyve

Oláh Róbert képe

2015. április

Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF változat

Hányattatott sorsú bibliakiadásunk

 

Aligha van regényesebb történetű Biblia a református fordítások között, mint Komáromi Csipkés György (1628-1678) egykori kollégiumi tanár, városi prédikátor kiadása. A debreceniek közül Melius Juhász Péter és Félegyházi Tamás után a 17. század közepén a németalföldi egyetemekről doktori címmel hazatérő teológus vállalkozott a Szentírás szövegének anyanyelvre való átültetésére. A fordításhoz már debreceni tanulmányai alatt hozzálátott, elsősorban az 1645. évi amsterdami Biblia sok hibával megjelent szövegét javítgatta. A maga korában az egyik legjáratosabb személy volt a héber és a görög nyelvben, írt héber tankönyvet is. Az apró, de jól olvasható betűkkel nyomtatott fordítás a ritkasága és a Károlyi-fordítástól eltérő nyelvezete miatt kevésbé terjedt el.

 

A Komáromi Csipkés-féle Biblia rézmetszetes címlapja arról tanúskodik, hogy az „M.DC.LXXXV Esztendöben” (1685) nyomtatták Leidenben, ám ebben az évben csak a rézmetszet készült el, a teljes munkát évtizedekkel később, 1717-ben tudták kinyomtattatni, a város költségén.

 

A határon a szállítmányt a katolikus cenzúra lefoglalta, a cenzorok egy hosszú hibajegyzéket közöltek a várossal, amit a cíviseknek ki kellett volna javíttatniuk a példányokban, lehetetlen feltételekhez kötve a könyvek visszaadását. Az elkobzott Bibliák egy részét az egri püspök nyilvánosan elégettette, más részük a dohos pincékben ment tönkre. A megmaradtak közül a többség csak II. József türelmi rendelete (1789) után érkezett haza.

 

Ilyen szempontból különleges a most bemutatott darab, mivel az akkori könyvtáros diákunk, Sinai Miklós (a későbbi jeles professzor) bejegyzése szerint már 1754 márciusa óta a Kollégium könyvtárában található. Címlapján sok más korabeli holland kiadású Szentíráshoz hasonlóan oszlopos kapuzat látható, középen a fordító nevével és a kiadást támogató város címerével. Kötése egyszerű pergamenből készült, állapota miatt hamarosan restauráltatni fogjuk.

 

szöveg: Oláh Róbert

fotók: Ősz Attila

 

 

Oldalak



Névnap

2021, október 25 - 21:50, Blanka,Bianka

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

by Dr. Radut.