Ugrás a navigációra

A hónap régi könyve

Oláh Róbert képe

2012. május

Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF változat

Gúnyrajz a pápáról és a császárról

 

 

Az emberiség történetét végigkísérik a jövőre vonatkozó próféciák. A Kollégium Kézirattárában is található egy pergamenre festett jövendölés 1576-ból, melynek szövege egy másik elrejtett dokumentumról őriz egy történetet. A kéziratunk egy röpirat alapján készülhetett, amiről több másolat is fennmaradt. Ismerünk egy példányt a müncheni Bajor Állami Könyvtárból, aminek a szövege megegyezik a debrecenivel. Közös témájuk, hogy gúnyrajzot közölnek a pápáról és a német-római császárról, amit 1460-ra és 1556-ra utaló asztronómiai magyarázatokkal egészítettek ki.

 

A középpontban álló rajzot jobbról és balról körbefogja a szépen leírt szöveg. A pápát jelképezi a meztelenül álló női alak (parázna Babilon). Fején pápai koronával (tiara), nyaka körül pedig egy sárkány tekereg, ami az apokaliptikus ábrázolások szinte nélkülözhetetlen figurája. A női alak egyik kezében mérleg, a másik egy szintén meztelen férfialak vállán nyugszik. A császári koronát viselő férfi mellett, aki a nőalak ölébe hajtja fejét, a „Carolus” név olvasható, a kezében egy kettétört jogar látható. Az alakoktól balra feltűnik még egy napszerű sugarakkal ábrázolt üstökös, valamint számos címer is.

 

A bemutatott kép megtalálható egy 16. századi röplapon is, de az ábrázolás jobb és bal oldalán lévő szöveg nélkül. Nem tudni, hogy a röplap vagy a pergamen készült korábban, és azt sem tudjuk, hogy hol rajzolták meg. Állítólagos szerzője Johannes Capistranus sziléziai szerzetes volt, aki nem azonos a mi nándorfehérvári Kapisztrán Jánosunkkal. A szöveg valószínűleg 1556 után keletkezhetett, mivel a képen megnevezett császár, V. Károly éppen ebben az évben mond le a trónjáról. A szöveg utal a pápaság és a császár között folyó hatalmi harcra. Fontos szerepe van az iratban Franciaországnak, melynek királya (I. Ferenc) először a „keresztyének”, azaz a katolikusok ellen fordul, majd pedig megtérve segíti őket. A szerző a bukott császárt és bukása előtt álló pápát ábrázolja és ezzel apokaliptikus várakozásokat jelenít meg - szövegben és a képben egyaránt.

 

A kéziratot nemrégiben restaurálták, kipótolva a hiányzó részeket a sarkokon. Néhol csonka és kissé megfakult a szöveg, de olvasható.

 

 

Oldalak



Névnap

2020, április 7 - 21:43, Herman

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

by Dr. Radut.